Egy közös "gyerek"

A munka ugyanaz volt mindennap, szinte már unalmas. Felkeltem, kikászálódtam a mocsokból azért, hogy Aaronnal beszélgessek, tervezgessek, és kutassunk.

A kutatások nehezek voltak. A szervezet titkos volt, a terep nem kedvezett, nem ismertük. A net kilőve, mert senki sem dob ki ilyesmit rá, vagy ha igen, bolondnak nézik. A hírekről kiderült, hogy csak cseprő-apró hülyeségek, és semmit sem érnek. Nem a mi gondunk. Aaron jobban kezelte, mint én, azt mondta, engem már megtalált. Nekem ez kevés volt.

Minden újabb nap, amikor belenéztem a főnököm sötét szemeibe, egyetlen parancs lebegett a szemem előtt: "Lépj le!". Nem menekülni akartam, megszökni, egyszerűen lelépni, mert nem éreztem, hogy ennek így kell lennie. Nincs semmi információnk, nincsen semmink sem.

Egyik reggel már úgy pattantam ki az ágyból, hogy ma mindenképp teszek valamit. Felkaptam az Aarontól kölcsönzött bőrdzsekit, amit imádtam. Mindig kellemes férfias-markáns illatot árasztott magából és rettentően kényelmes volt, biztonságot adott, ami elég luxus a mi fajtánknak. Mikor meglátott a kabátjában elmosolyodott, szerette rajtam. Ez az egyik éjjel derült ki, amikor dideregtem és a kezembe nyomta, hogy vegyem fel. Mikor megtettem, azt mondta: "Szexi vagy benne.", és nekem adta.

A motorom még mindig el volt dugva, neki sem mutattam meg. Pedig hogy illene a kabátom mellé! Mindig is akartam egy ilyen dzsekit.

Aznap más is furcsa volt. Ő.

- El kellene tűnnünk innen - eddig ezt csak én szajkóztam, mint egy hülye.
- Miért most gondolod meg magad?

Fintorgott.

- Tudod, kidobó ember vagyok, hallok ezt azt.
- Aaron - olyan hanglejtéssel mondtam ki, amiből tudta, hogyha nem mondja el, megfojtom.

Elmosolyodott.

- Mondtam már, hogy szexi rajtad a kabátom.

Tématerelés. Ezzel egy a probléma, nálam nem lehet témát terelni. Nagyon nem lehet.

- Mesélj!

Kettőt nyelt és lassan, de biztos hangon belekezdett.

- Arról van szó, hogy hallottam, amint a főnök megkérte Redlidge-et, hogy öljön meg. Tudja, ki vagy. Mármint hogy katona.

Az ereimben meghűlt a vér. Honnan? Egyáltalán, honnan tudja hogy létezünk? Mit akar tőlem az a pasas? Igaz, egy nap látta a billogom, de neki nem jelenthet semmit. Elzöldültem, kissé szédelegtem, ez nem lehet igaz. A szemem előtt lepergett sok minden, amit tanultam. Gyilkolás, menekvés, futás, ugrások, és ütések sorozata. Vagy százféleképpen öltem meg gondolatban a pasast és meg sem rebbentem a gondolatra.

- Akkor lelépünk.

Aaron bólintott. Ő nem tudta, mit értettem lelépés alatt. A puska a kezemben izzott, rettentően készen állt arra, hogy megfogjam, a kezembe vegyem és elsüssem. Arra voltam képezve, hogy eltakarítsam a mocskot. A főnök: mocsok.

A hideg vér gépiesen pumpálódott az ereimbe. Jeremy. Eszembe jutott az a srác, aki a mellettem lévő ágyon feküdt. Nem tudom, mivel manipulálták, de hideg vére volt. Minden helyzetben tudta, mi a "helyes" és ölt, ha arra kérték. Tökéletes gyilkos volt minden értelemben. Engem is azzá akartak nevelni, néha elő is jött belőlem. Jeremy arca beesett volt, haja fekete és rövid, mindig feketébe öltözött. Egy nap egy hatalmas vágással tért vissza a mellkasán. Három napig feküdt csak, mire megint kiküldték, de életerővel teljesen tért vissza.

- Most megyünk?
- Este - gépiesen válaszoltam.

Az este hamar eljött. Felvettem a pincér ruhám, ami bűzlött pasik szagától és a borravalós zsebbe dugtam két tőrt. Voltak napok, amikor "kedvesebb" voltam és kaptam extrát. Ma nem kedvesebb leszek. A tőrök súlya melengető érzés volt rajtam. Nekiindultam a műszakomnak. Felkaptam még egy kis kést is, amit a cipőmbe tömtem. Biztos, ami biztos.

Lefelé menet a lépcsőn belefutottam Aaron-ba.

- Te műszakhoz öltöztél.
- Tudom.
- De...
- Várj meg a vastag törzsű fa mellett a susnyásnál - ahol a motorom van. - Megyek én is, de elintézek valamit.
- Mit teszel?
- "Lépj le!" - idéztem a parancsot.

A parancs első lépése az volt, hogy ne hagyjunk nyomott, majd lépjünk le.

Rám nézett.

- Meg akarod ölni.
- Ha nem tetszik a módszer, nem kell velem jönnöd.

Sarkon fordultam és elindultam a főnökhöz. Nem sokat voltam itt. Szerencsére. Beléptem az ajtón, mire csak dörmögött valamit.

- Kopogtatni nem tudsz.

Kibiztosítottam a fegyvert. Hirtelen a görgős szék felém fordult.

- Te...
- Tudom, hogy tudja, hogy génkezelt kísérleti katona vagyok. Honnan?

A férfi ádámcsutkája fel-lemozgott. Hangosan nyelt, hogy csesszné meg! Éreztem a félelme szagát az oké, de hogy hallani is?! Utáltam gyilkolni.

- Egy férfi figyelmeztetett...
- Ki?
- Nem ismerem...
- Hazudsz.
- Nem!

De igen, bűzlik belőled, te szemét.

- Hazudsz.
- Esküszöm az életemre...
- Rossz válasz - és meghúztam a ravaszt.

Dupla jég nélküli whiskyvel a kezében Főnök a bárpultnál támaszkodott. Már a pillantása bajt sejtetett ráadásul elmaradt a csibém, babám és egyéb más megszólítások, amiket előszeretettel aggatott a női dolgozókra.
Leültem vele szemben az egyik bárszékre, míg Aaron a szemközt lévő boxban vágta magát kényelembe.

- Miss Weapon nem leszünk jóban, ha sorra ijeszted el a vendégeket. - rögtön a közepébe vágott, amivel egy jó pontot adtam neki. Így már csak úgy 20 millió rossz pontja van. - Neked pont az a dolgod, hogy becsalogasd és kedvességeddel maradásra bírd őket.

- Nem tudom mi rosszat csináltam. – közben felvettem a legártatlanabb mosolyomat. A szemem sarkából láttam egy mélybarna szem kacsintását. Kösz Aaron.

- Nem? Ettől okosabbnak hittelek. Nem igazán tetszett Jimnek, ahogy a sikátorban bántatok vele.

Most kellene okosnak lennem. Ha megmondom, hogy így is szerencséje volt, mivel tőlem egy csuklótörést kapott volna biztosan nem lopnám be magam Mr. Szar alak vagyok szívébe, így egy viszonylag visszafogottabb történettel készültem előrukkolni.

- Többször is a tudomására hoztam, hogy nem akarok vele semmilyen kapcsolatot létesíteni. De ő megtámadott, én csak védekeztem. – büszke voltam magamra, hogy sikerült minden durvaságot mellőznöm, pedig legszívesebben valami ilyesmit mondtam volna: Örüljön, hogy nem téptem ki a kurva szívét és adtam a rohadt mocskos, undorító kezeibe.
Tudok én diplomatikus lenni…ha akarok.

- Itt a vendégek mindent megkapnak, amit csak akarnak különben nincs forgalom. Ehhez tartsd magad, valamint ha akarják dobd le a ruhádat. – Eddig is tudtam róla, hogy egy geci, de hogy ennyire. Megegyeztünk, hogy nem vetkőzöm, de már az első napon ki akarja rakni a szűröm csak, mert volt képem a tangámban maradni. Cöhh.
- Nem így egyeztünk. Én nem vetkőzöm sem a rúdon, sem egy privát szobában.
- Akkor ki vagy rúgva. – a kövér disznó még mindig higgadt volt. Na ná, hisz azt hitte a pénzért bármit megteszek, pedig alig fél napja tisztáztam, ez nekem nem pálya.
- Akkor lelépek. – a raktár ajtajában még visszafordultam – Jim örüljön, hogy ennyivel megúszta. Ha egy rosszabb pillanatban kap el a kitépett beleivel fojtom meg.

Még jó, hogy csak pár ruhadarab hevert az ágyon, így fél perc alatt útra kész voltam. A táskámmal együtt egy perc múlva már az ajtónál teremetem, de Főnök elállta az utamat.

- Na cicám ne menj el! – behízelgő hangnemétől hányhatnékom támadt.
- Én Nem Vetkőzök. – minden egyes szót artikuláltam, hátha akkor végre felfogja.
- Oké, megértettem. Nekem szükségem van egy pincérnőre, neked pedig kéróra és pénzre. Maradj! – ez a kérlelő hangnem kicsit meglepett.
- Maradok a ruháimmal együtt.
- Rendben. De a vendégek taperolhatnak. Ennyi engedményt tenned kell.
Bólintottam.
- Nem mintha egész este nem ezt csinálták volna. – visszafordultam és felcaplattam a szobámnak nevezett valamibe.


A világ összes vize és tusfürdője nem lenne elég, hogy azt a rengeteg mocskot, ujj és tenyérlenyomatot lemossam magamról, amit az elmúlt egy hónapban sikerült magamra szednem. Az elmúlt pár hétben sikerült megismernem minden vendéget, szinte már percre pontosan tisztában voltam az élettörténetükkel. Hogy ez mennyire jó vagy rossz nem tudom.

Minden este 6-tól melóztam hajnali 2-3-ig, mikor hogy. A délelőttöket végig aludtam ,így csak pár óra maradt a napjaimból, amivel szabadon gazdálkodtam. Fent maradhattam volna akár napokig is, vagy csak 1-2 órákat pihentem volna, de egyszerűen szükségem volt pár órára, amikor elfeledhettem ezt a gané helyet, azt a szar helyeztet, amibe kerültem csupán, mert nem vagyok átlagos.

Délutánonként Aaronnal szaglásztunk a városban, de még mindig nem jutottunk semmi érdemlegesre. Később a közelben lévő településeket is átfésültük, de sajnos még nem bukkantunk egyetlen közülünk valóra sem.

- Kezd elegem lenni. Azt hiszem már soha nem találhatjuk meg őket, ha ők nem akarják. – fakadtam ki az egyik „túránk” után.
- Nyugi már kislány! Én két évet vártam rád ebben a nyüves porfészekben. Meg fogjuk találni őket, ha nem ma, akkor később vagy két év múlva, mit tudom én, de meg fogjuk találni őket.
- Oké. – ezzel lezártnak tekintettük a témát.

Bátran állíthatom, hogy a srác megtalálása volt, ami a legjobb történt velem az elmúlt időben. Ha kiakadtam megnyugtatott, ha szar kedvem volt felvidított, na meg egyszerűen az érzés, hogy nem vagyok egyedül felbecsülhetetlen volt. Amin viszont őszintén csodálkoztam, hogy nem akart megdugni. Egyetlen kósza jelet nem mutatott, hogy bejönnék neki. Ez pedig nem mindennapi. Mióta az eszemet tudom, vagy csak mikor már domborodni kezdtem szállingóztak körülöttem a pasik. Mindig volt valaki, aki épp meg akart dönteni, de ő nem. Ez furcsa. Lehet meleg. – ezzel a gondolattal indultam el felvenni a munkaruhám, hogy elkezdődhessen egy újabb műszak.

Ezen az estén több ember nem állt az utamba, nem hiszem, hogy a mostani hangulatomban megkegyelmeztem volna nekik. Szerintem, eleget láttak, hogy tudják is ezt. A szobámnak nevezhető izébe mentem és azonnal a zuhanyzóra vetettem magam.

Szemben a tükör mocskokat köpött a szemembe. Rossz, kiéhezett kurvának hívott, és én nem tiltakoztam. Most valahogy ebben a lebujban rosszul éreztem magam önmagamtól. Szemétség, hogy az ember lánya a szökésének első napján már prostinak érezze magát? Nem az, ha úgy is néz ki. Miniszoknya, félig kint a dekoltázsom és egy tucat manökennek való smink virított rajtam, nagy részük a sok tapizásban elfolyt.

Közelebb merészkedtem a szemben álló nőhöz. Arca még mindig fiatal volt, annak ellenére amiket átélt, szeme még mindig kék tűzben forrt és egészen sötétbe átmenő rozsda haja most sötét barnának látszott az alig fényes fürdőben. A tekintete önmagától nem lett volna ennyire vad, amitől az lett az az, ahogy a gazdája használta: merészen és kihívóan.

Aaron zavart a legjobban. Mr. Főnök egy tipikus geci volt, Edgar egy kivénhedt disznó, de Aaron. Vékony, gyors, talpraesett, mozgékony, és rettentő jó reflexű, akárcsak én. Aaron nevű testvérem nincs. Vagyis nem tudok róla.

Levettem a biciklis kesztyűt, amihez mindig is ragaszkodtam. A billog miatt, ami a csuklómon volt. Ha nem tudod, mi az, akkor csak egy szimpla anyajegynek tűnhet, de ha tudod mi az, és hol keresd; akkor meglátod benne a cirkalmas nagy B-t, ami sokkal több mint egy kis bőrhiba. Sosem tudtam rájönni a katonai támaszpont nevére, sejtelmeim ahhoz vezettek, hogy ez az a billog, amit ránk nyomtak ott. Igaz, lehet ez a hely neve, a csoport neve, az egész kutatás neve, vagy csak szimplán a második részleg, mint B és lehetett egy A is. Nem tudom, azt már annál inkább, hogy fontos.

Gondolatban bemostam egyet a tükörképemnek és megindítottam a hideg vizet. Semmi meleg. Nem fogok megfázni, vagy csak nagy nehezen és most lehűtésre volt szükségem. A testem forrt a sok tipi-tapitól. A mocsok, amit összeszedegettem részletekben mállott le, szinte láttam, érzékeltem, amint lehámlik, lefoszlik rólam ez a szar.

Kicsit megnyitottam a meleg vizet, mert mint tudjuk a meleg víz jobban oldja a szennyeződéseket. Lekaptam a tusfürdőt, amit nekem szántak - vanília illat, megfojtok valakit - és alaposan megmostam magam. Éppen lehajoltam volna, hogy a talpam is megmossam, amikor kinyílt az ajtó. Lépések zaja ütötte meg a fülem, ami a szobámból jött és akkor a tőlem pár méterre lévő ajtón kopogtak.

- Ki az?
- Aaron vagyok.

A levakarhatatlan biztonsági őr.

- Mit akarsz?
- A főnök látni akar, miután megfürödtél.
- Fáradt vagyok, Aaron. Mit akar a főnök?

Kinyílt az ajtó. Szerencsémre még magam elé húztam a függönyt épp annyira, hogy takarjon, ahol kell.

- Menj ki, cseszd meg! - káromkodtam.

Elmosolyodott. A mosolyában volt valami ismerős, amit sehova sem tehettem. Vagy eltehettem?

- Ismerős a mosolyod? Találkoztunk már? - hoppá, már nem is vagyok olyan szégyenlős. A kezem elernyedt kissé, mintha nem érdekelne. Előre akartam lépni, hogy megsimítsam az arcát és a kezem érezzem a mosolyát.

Újabb szemkápráztató vigyor után, megtettem. Kiléptem a zuhanyrózsa alól, és megsimítottam a bőrt az arcán. Sima volt, mint a babapopsi. A kezem táncot járt az arcán, és ő végig a szememet nézte és nem a melleimet. Plusz pont. Eljátszogattam vele, a füle mögé siklott a kezem, le a nyakán a pólójáig.

- Ismerős?

Nagyon is. Talán? Nem lehet...

Aaron felemelte a kezét, amire hátráltam. Ekkor vettem észre, hogy mindent kitártam elé, és kissé elpirultan kapkodtam a penészes törölközőért. A kezéről levette a bőr kesztyűt és megláttam, amit nem kellett volna. A billogot. Csak hasonlított az enyémre, az övé inkább egy B és egy C érdekes keresztezése volt, mint inkább B. Megmutattam az enyémet is, mire elmosolyodott.

- Tudom, ki vagy. Kémkedés - mutatott a kezemre -, beépülés. Ez itt bevetés, kommandó - mutatott a sajátjára -, de mind egy katonai szolgálat alatt teljesítettünk.
- Én alig emlékszem.
- Mert eladtak, Meg.
- Meagan. Idegeneknek.
- Tudod, hogy nem vagyok idegen, Meagan. Azt is tudom, hogy az átlaggal ellentétben ea-val írod a neved.

Ez egyre rosszabb, felfednek az első nap.

- Honnan veszed, hogy az vagyok, akinek hiszel?
- Mert már dolgoztam veled.
- Vicces vagy, kicsi korom óta nevelő szüleim vannak.
- Nem, csak két éve.
- összekeversz valakivel.
- A Dekarion-nak elég érdekes berendezései vannak. Emléktörő, emlékmásoló, emléktörlő és hasonló manipulátor gépei, amik befolyásolják az agyat. Rajtad is ilyesmiket végeztek az utolsó bevetésed után. Ki kellett mentsük, mert az ellenség leleplezett, és majdnem megölt. A Dekarion nem engedhetett meg még egy ilyen csapást. Kitörölték az emlékeidet és újakat írtak neked...
- De hát tíz éve jöttem rá, hogy más vagyok! - üvöltöttem.
- Te ezt hiszed. A Dekarion sosem akart elveszteni. Sosem szöktél meg. Én ezzel ellentétben igen. Engem és két testvérem bíztak meg azzal, hogy megöljünk, ha vissza akarsz térni.
- Állj! Ha ők...
- Ha jól mondják, elriasztani akart az emlékekkel.
- Kíváncsivá tettek.
- Tudom. Ismerlek, Meg. Ezért is szöktem meg, én... én... nem akarlak megölni.
- A többiek?
- Egy részük megszökött, mint az emlékeidben. Zac, Tina, Hannah... Hajtóvadászat indult ellenük, ahogy ellenem is. Azért telepedtem le, mert téged vártalak.

Engem... fontos vagyok neki. Elviharoztam mellette, mire követett. Előkaptam egy fekete, feszülős pólót és egy fekete bugyit - már csak azért is, hogy színben passzoljon - és felkaptam őket magamra. Sötét kék, majdnem fekete nadrágot is kerítettem, hogy teljes legyen az összhang. A hajamat hátra kötöttem lófarokba, az övem alá rejtettem a két késem és a fegyvert hátul a gatyámba dugtam, hogy elrejtse a pólóval.

- Hümm. Ezt nem így tanították.
- A tanítások nem mindenben jók - feleseltem.
- Akkor lelépünk és megkeressük a többieket?
- Egyet már találtam.

Még mindig feszült volt a hangnem köztünk, tudtam, hogy tetszek neki és nekem is tetszett és közben még is valami bibi volt itt. Hirtelen fordultam meg és nyomtam a fejéhez a fegyvert.

- Ha átvágsz, megöllek.
- Tudom.

Elmosolyodtam, mire ő is. Eltettem a fegyvert, majd megindultunk, hogy megtudjuk, mit akar a főnök.

A kiképzéskor a kedvenc parancsom mindig is a "Rejtőzködj! Olvadj be!" volt, ebben profi voltam. Magam mögött is olyan könnyedén kapartam el a nyomaimat, hogy a szüleim sokáig ne tudják meg, hogy merre is indultam el. Nem kell a fenekembe a rendőrség, gyámhatóság. Lett is eredménye, csak egy héttel később láttam meg a hirdetéseket, hogy keresnek, addigra már más lettem.

Első dolgom a fodrászat volt, a hosszú hajamból gyorsan félhosszú, csapzottat varázsoltattam és a kontyot is elfelejtettem egy életre. Kicsit bűntudatom volt, amiért elvettem minden pénzt, de muszáj volt. Kevés vigasz a számomra. A belsőmben még mindig érzem a fájdalmat, hogy otthagytam őket, de mennem kell, megkeresem a többieket.

Egy kicsi közeli városban húztam meg magam pár napra, körbe kémlelni a terepet és meggyőződni arról, hogy teljesen tiszta minden. Mikor ebben biztos lehettem, visszapattantam a Puma hátára és tovább mentem, gyorsan és hibátlanul.

Napokat is képes vagyok ébren maradni, mert a hülye kis biológusok úgy manipuláltak minket, hogy a tökéletes katonák legyünk, vagyis akkor is ébren, amikor az ellenség alszik. Hogy pontosan milyen szerepeink lettek volna, sosem tudom meg. Nyolcan még az előtt megszöktünk, hogy ezt kiderítettük volna. Nem akartuk tovább elviselni a verést, és a kínzást. Az elmúlt öt évben kínzottak az emlékeim rémálmok formájában, ebből is tudom, hogy mindig is el akartam felejteni azokat a perceket.

Egy hirdetésen pincérnőt keresnek, be kell olvadnom. Pénzem még volt, de valahol le kellene telepedni, szimatolni, hogy tudnak-e egyáltalán rólunk. A világ ismer minket?

A cím egy éjszakai bárhoz vezetett el engem. Remélem, valami értelmes meló lesz és nem valami hülye pincércica leszek. A motoromat elrejtettem, nem akartam, hogy megtudják, hogy mikre van pénzem, mert akkor nem vesznek fel. A ruhám eléggé megviselt volt, már három napja jövök, és a kinézetem sem volt rózsás, hiányzik egy fürdő.

Dohos füstszag fogadott, amint belöktem az ajtót. Erősebben is képes lettem volna rá, de nem fitogtatom, ki vagyok. Alkoholtól támolygó félholt férfiak bámultak harminc centivel a szemem alá. Amint elhaladtam mellettük a szemük átvándorolt a hátsó fertájamra. Igen, hülye kis pincércica leszek. Sok hatalmas ökör.

- Hé kiscica...

A pasi keze a fenekem felé indult, mire hátrafordultam és elkaptam. Ami sok, az sok.

- Hozzá ne merjen érni a fenekemhez, mert eltöröm a karját.
- Nem félek én, cicám! - s ezzel együtt kifordította a mancsát a kezemből és rávert a fenekemre. Részeg tuskó.
- Pedig kéne - kuncogtam.

Elkaptam a kezét és hozzávágtam a földhöz. Önvédelmi óra. Hasra vágódott, mire a jobb karját hátra ívben megcsavartam, mozgás és ütésképtelen. A többi férfi, mintha földönkívüli lennék, nézett rám. Ennyit az ismeretlenségről és lopakodásról.

- Edgar! Ki ez a vadmacska?

Edgar hörgött egyet, mire jobban megcsavartam a karját. Még nem üvöltött fel, biztosan ettől lesz macsó. Szerintem, attól félt, hogyha kinyitja a száját üvölteni fog.

- Nem tudom, főnök. Most érkezett.

A gazdagnak látszó pasas előrébb lépett - ezt a nyakában lógó aranyakból és a szivarról a szájában szűrtem le -, alaposan megnézett magának. A szemei szinte szikráztak, amint végigsiklott a testem vonalán. Ebben a pozícióban nem moshatok be neki. Igaz, most tényleg volt mit néznie, ugyanis miközben Edgar-t tartottam, előrehajoltam az ujjatlan, testhez álló felsőmben. Mondhatni középpontra tettem, amim volt.

- Ki maga? - maradt a hivatalos hangnemnél. Láttam az igyekezetet a szemében, hogy ő istenbizony nem a mellemet fogja bámulni, hanem a szemembe néz.
- A munkára jelentkeznék, amit meghirdetett.
- Kapsz napi öt rongyot, megfelel?

Ez túl sok... mi van ebben benne?

- Pontosan miért is?
- Táncos és pincérnő természetesen.

Nem, nem természetesen.

- Maradjunk a szimpla pincérnőnél.
- Kapsz egy rongyot és kvittek vagyunk, napi nyolc óra a minimum, de behívhatlak plusz órára, azért feles bért kapsz.
- Csak mert nem táncolok.
- Pontosan.
- Rendben.

A pasas arca ocsmány lett, olyan enyém vagy nézés. Ledobott a földre két rongyot, majd rám nézett a malac szemeivel.

- Ne szökj el, cica!

A pénz az úr. Elengedtem a másik férfi, és felvettem a pénzt. A férfi közelebb lépett, és előre indult a keze. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy mekkora seggfej. Megfogta a derekam és mélyen benézett a dekoltázsomba.

- Biztos, nincs tánc?
- Nincs.
- Hogy szólíthatlak, akkor?
- A "Miss Weapon" pontosan megfelel.
- Fegyver?
- Ez a nevem, seggfej.

Megfogtam a kezét és lerántottam magamról. Megfordultam és kimentem a dohos, füstös helyről. Alig léptem két lépést a friss levegőn, amikor a pasas utánam lépett.

- Van hol laknia, miss?
- Nincs, de találok.
- Heti két rongyért ellakhat itt.
- Elfogadom.

Visszafordultam, és a Mr. mellé léptem, aki belém karolt, hogy majd körbe vezet, a mancsai tapogattak, hát egy ilyen bárban, mire is számíthatok. Hagytam, ő a főnök, neki tűrnöm kell. Míg itt vagyok, szaglászni is fogok. Lassan, de biztosan tuti, hogy a Pokolban fogok elégni, lassú tűzön forrva elégni.

(Remélem, Linsy, van ötleted folytatni :))

Ez a szombat is pontosan azt a kínos érzést keltette bennem, mint a többi. Már öt éve tudom, ki vagyok, pontosabb mi. Nem tettem ellene, nem tudok semmit sem tenni ellene. Nem tudok felháborodni, rab vagyok. Meg kellene szökni, elmenni innen.

Tudom, az igazat. Katona vagyok. A "családom" nem tudja, hogy rájöttem, hogy örökbe fogadtak. Kínos, de én tudom, hogy mikor még kicsi voltam, akkor képeztek engem. Most már emlékszem, az emlékfoszlányok előre törtek. Gyerekek voltunk, szuper katonákká akartak nevelni minket, hogy egy esetleges harmadik világháborút elkerüljünk. Mi meg megszöktünk. Most is azt fogom tenni, megszökök ezek elől, akik szülőknek nevezik magukat. Hazudnak, mindenki hazudik.

A szokásos szombatomat kezdtem el, nincsenek szülők, csak a ház és a sokáig alvás. Persze nem aludtam, fent voltam és a terven agyaltam.

Alig tizenhét vagyok, nem vághatok csak úgy bele a dolgok közepébe. Mégis érzem, hogy mennem kell. Nem rég szereztem meg a jogsim, és a jómódú szülők egyből megleptek egy csekélyke ajándékkal. Lekenyereznek, mert már eddig is mondogattam, hogyha egyetemre megyek, akkor lelépek. Kaptam egy motort a jogsim mellé.

Összeraktam pár fontos dolgot és többé nem hibáztam, nem hezitáltam. Felpattanok és elmegyek. Megadták a kellő lökést. Már csak azt kellene megoldanom, hogy egy darabig legyen elegendő pénzem. Mintha a pénz annyira fontos lenne! Az, ebben a világban csak ennyi van, a pénz.

Felkeltem, hogy a hátizsákomba összeszedjek pár pólót, hogy este - igen, este - leléphessek. Elegem volt. A hazugságot nem viselem el, nem vagyok már kisgyerek, felnőttem, rég felnőttem. Elmondhatták volna, ki vagyok. Vagy legalább, hogy örökbe fogadtak. Nem haragudtam volna, szerintem, még örültem is volna, hogy engem választottak. Most mérges vagyok, mert hazudtak.

Nem panaszkodhatok egyébként, tökéletes életem volt. Megkaptam mindent, amit akartam. Pénzt kértem, azt kaptam. A szüleim milliomosok, mármint a nevelőim. Amit lehetett megengedtek nekem, várhattak rám a butik. Na persze, én inkább az íjászórákat és a motorosórákat támadtam meg, meg önvédelmet tanultam. Önvédelmi óráim alatt ébredtem rá arra, hogy sokkal többet tudok, mint az átlag.

Nem vagyok átlag, katona vagyok.

Rossz hírem van emberek, a szép világnak vége. A valóság a nyakamon liheg. Lesettenkedtem, hogy kifosszam a családi széfet, és a bankkártyámmal, és pótapám hitelkártyájával együtt kilépjek az egy szál hátizsákommal. Alszanak, mindenki csendben pihen.

Meg fogok szökni, ma éjjel kezembe veszem a sorsom és megtalálom a többieket. Megtalálom az igazi családom, akikkel a kiképzésen voltam. Elég a hazugságokból, jöjjön az igazság, jöjjön a világ és legfőképp jöjjön a szabadság!

Határozottan más lett ez a szombat, tettem róla...

Kicsiny agyam egyik rejtett zugából pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha egy olyan történetbe kezdenék Rysonne-nal, amit nem beszélünk. Ezt mégis, hogy akarom? Elmagyarázom. Valamelyikőnk ír egy fejezetet, de nem mondja meg, hogy mivel mi volt a célja, vagy ki kihez tartozik, szó szerint semmit nem mondunk a másiknak. Így a másik írónak folytatnia kell, de úgy, ahogy ő akarja. Elindítunk egy nagy gombolyag fonalat és majd meglátjuk mi alakul ki belőle. :)
Új történetünk elős fejezete a napokban kerül majd fel, de még nem tudom ki fogja feltenni.
Üdv: Linsy