Egy közös "gyerek"

A kiképzéskor a kedvenc parancsom mindig is a "Rejtőzködj! Olvadj be!" volt, ebben profi voltam. Magam mögött is olyan könnyedén kapartam el a nyomaimat, hogy a szüleim sokáig ne tudják meg, hogy merre is indultam el. Nem kell a fenekembe a rendőrség, gyámhatóság. Lett is eredménye, csak egy héttel később láttam meg a hirdetéseket, hogy keresnek, addigra már más lettem.

Első dolgom a fodrászat volt, a hosszú hajamból gyorsan félhosszú, csapzottat varázsoltattam és a kontyot is elfelejtettem egy életre. Kicsit bűntudatom volt, amiért elvettem minden pénzt, de muszáj volt. Kevés vigasz a számomra. A belsőmben még mindig érzem a fájdalmat, hogy otthagytam őket, de mennem kell, megkeresem a többieket.

Egy kicsi közeli városban húztam meg magam pár napra, körbe kémlelni a terepet és meggyőződni arról, hogy teljesen tiszta minden. Mikor ebben biztos lehettem, visszapattantam a Puma hátára és tovább mentem, gyorsan és hibátlanul.

Napokat is képes vagyok ébren maradni, mert a hülye kis biológusok úgy manipuláltak minket, hogy a tökéletes katonák legyünk, vagyis akkor is ébren, amikor az ellenség alszik. Hogy pontosan milyen szerepeink lettek volna, sosem tudom meg. Nyolcan még az előtt megszöktünk, hogy ezt kiderítettük volna. Nem akartuk tovább elviselni a verést, és a kínzást. Az elmúlt öt évben kínzottak az emlékeim rémálmok formájában, ebből is tudom, hogy mindig is el akartam felejteni azokat a perceket.

Egy hirdetésen pincérnőt keresnek, be kell olvadnom. Pénzem még volt, de valahol le kellene telepedni, szimatolni, hogy tudnak-e egyáltalán rólunk. A világ ismer minket?

A cím egy éjszakai bárhoz vezetett el engem. Remélem, valami értelmes meló lesz és nem valami hülye pincércica leszek. A motoromat elrejtettem, nem akartam, hogy megtudják, hogy mikre van pénzem, mert akkor nem vesznek fel. A ruhám eléggé megviselt volt, már három napja jövök, és a kinézetem sem volt rózsás, hiányzik egy fürdő.

Dohos füstszag fogadott, amint belöktem az ajtót. Erősebben is képes lettem volna rá, de nem fitogtatom, ki vagyok. Alkoholtól támolygó félholt férfiak bámultak harminc centivel a szemem alá. Amint elhaladtam mellettük a szemük átvándorolt a hátsó fertájamra. Igen, hülye kis pincércica leszek. Sok hatalmas ökör.

- Hé kiscica...

A pasi keze a fenekem felé indult, mire hátrafordultam és elkaptam. Ami sok, az sok.

- Hozzá ne merjen érni a fenekemhez, mert eltöröm a karját.
- Nem félek én, cicám! - s ezzel együtt kifordította a mancsát a kezemből és rávert a fenekemre. Részeg tuskó.
- Pedig kéne - kuncogtam.

Elkaptam a kezét és hozzávágtam a földhöz. Önvédelmi óra. Hasra vágódott, mire a jobb karját hátra ívben megcsavartam, mozgás és ütésképtelen. A többi férfi, mintha földönkívüli lennék, nézett rám. Ennyit az ismeretlenségről és lopakodásról.

- Edgar! Ki ez a vadmacska?

Edgar hörgött egyet, mire jobban megcsavartam a karját. Még nem üvöltött fel, biztosan ettől lesz macsó. Szerintem, attól félt, hogyha kinyitja a száját üvölteni fog.

- Nem tudom, főnök. Most érkezett.

A gazdagnak látszó pasas előrébb lépett - ezt a nyakában lógó aranyakból és a szivarról a szájában szűrtem le -, alaposan megnézett magának. A szemei szinte szikráztak, amint végigsiklott a testem vonalán. Ebben a pozícióban nem moshatok be neki. Igaz, most tényleg volt mit néznie, ugyanis miközben Edgar-t tartottam, előrehajoltam az ujjatlan, testhez álló felsőmben. Mondhatni középpontra tettem, amim volt.

- Ki maga? - maradt a hivatalos hangnemnél. Láttam az igyekezetet a szemében, hogy ő istenbizony nem a mellemet fogja bámulni, hanem a szemembe néz.
- A munkára jelentkeznék, amit meghirdetett.
- Kapsz napi öt rongyot, megfelel?

Ez túl sok... mi van ebben benne?

- Pontosan miért is?
- Táncos és pincérnő természetesen.

Nem, nem természetesen.

- Maradjunk a szimpla pincérnőnél.
- Kapsz egy rongyot és kvittek vagyunk, napi nyolc óra a minimum, de behívhatlak plusz órára, azért feles bért kapsz.
- Csak mert nem táncolok.
- Pontosan.
- Rendben.

A pasas arca ocsmány lett, olyan enyém vagy nézés. Ledobott a földre két rongyot, majd rám nézett a malac szemeivel.

- Ne szökj el, cica!

A pénz az úr. Elengedtem a másik férfi, és felvettem a pénzt. A férfi közelebb lépett, és előre indult a keze. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy mekkora seggfej. Megfogta a derekam és mélyen benézett a dekoltázsomba.

- Biztos, nincs tánc?
- Nincs.
- Hogy szólíthatlak, akkor?
- A "Miss Weapon" pontosan megfelel.
- Fegyver?
- Ez a nevem, seggfej.

Megfogtam a kezét és lerántottam magamról. Megfordultam és kimentem a dohos, füstös helyről. Alig léptem két lépést a friss levegőn, amikor a pasas utánam lépett.

- Van hol laknia, miss?
- Nincs, de találok.
- Heti két rongyért ellakhat itt.
- Elfogadom.

Visszafordultam, és a Mr. mellé léptem, aki belém karolt, hogy majd körbe vezet, a mancsai tapogattak, hát egy ilyen bárban, mire is számíthatok. Hagytam, ő a főnök, neki tűrnöm kell. Míg itt vagyok, szaglászni is fogok. Lassan, de biztosan tuti, hogy a Pokolban fogok elégni, lassú tűzön forrva elégni.

(Remélem, Linsy, van ötleted folytatni :))